Ahol énekeltünk

   A Ság hegyi Trianon emlékmű (Trianon-kereszt)
   A cikk forrása: www.vulkansag.hu

   A 279 méter magas Ság hegy tetején áll a Trianoni emlékkereszt, melyet 1934-ben adakozásból és a bazaltbánya tulajdonosának nagylelkű adományozásából állítottak a trianoni békediktátum emlékére.
   1932-t írtunk, mire Kemenesalja népe a trianoni megrázkódtatást feldolgozta, és szükségét érezte annak, hogy a számára kedves Ság hegy tetején zarándokhelyet alakítson ki.
   Az emlékműállítás nevesebb kezdeményezői között két helybéli lakos is volt, Királyfalvy Gusztáv néptanító és Szakály Dezső, a helyi evangélikus iskola igazgatója. Anyagi hozzájárulás adományok formájában történt a környékbeli polgárok közbenjárásával, de jelentős segítséget nyújtott a Bazaltbánya Rt. is.
   A Ság hegyi Kőfejtőből kibányászott bazalttömbökből emelt 10 méter magas sziklatalapzatból kimagasló 19 méteres kőkeresztet Halászy Jenő és Berzsenyi Miklós tervezte. A kommunizmus idejében a kereszten lévő eredeti felirat „Nagymagyarországért – Kemenesalja népe – MCMXXXIV.” miatt le akarták rombolni az emlékművet, de a kőtáblát megfordították, és a „Szabadság” szót vésték rá, így a helyén maradhatott.
   A rendszerváltás után kezdték szervezni a kereszt renoválását, 2000-ben megtörtént az újraavatás, s ma már díszkivilágítás teszi még látványosabbá. A Ság hegy napjainkban is ünnepi műsorok, megemlékezések helyszíne.


   Egyéb források:   

   www.sag-hegy.hu
   www.kozterkep.hu
   A Sárvári Televízió kisfilmje – YouTube videó

Celldömölk, 2023. május 28.

          Képkockáink a videó helyszínéről:

          A dal videója: