Zúgó Róbert:
Magamra hagy a vasárnap

magamra hagy a vasárnap délután,
távolságok börtönajtaját zárva rám.
minden idegszálammal nyújtózkodom
utánad, drága, ahogy a fák ágai
kapaszkodnak még görcsösen a nyárba,
s várlak, ahogy évek óta hiába várom,
hogy bekopogjon egyszer egy barátom
pirosló arccal, váratlanul hozzám.
hát így, ilyen töprengések folytán
jutok a harmadik cigarettavégig,
s a tételig: csak a távolságok
és egyedüllétek nőhetnek az égig.
s a remény marad meg: leszokni
körömrágásról, szeszről, dohányról,
hogy elkerül háború, infarktus, fekély,
a fogadkozás: majd holnap – ekként...
körülvesz négy fal, bútorok,
könyvek, lemezek, tévé, rádió...
szemed színét nem lelem semmilyen
tárgyban, drága, esetleg a szekrény
dióbarnája, vagy a naptár kékje...
nem is emlékszem talán már színére,
csak melled havas dombjait látom:
hogy él, dobog, hullámzik az ágyon.
s én most nem tudom, merre jársz te.
nem segíthet lemez se, rádió se.
vadliba hangja van a csendnek.
a villanydrótokon lassan gyülekeznek
már a fecskék. indulnom kéne nekem is
valamerre, hozzád. tudom. és itt ülök.
bilincsként szorítanak a tárgyak.
szeptember van. késő délután. vasárnap.

   (Faggyas László zenéje)

   A felvételekről: