Ahol énekeltünk

   Esterházy-kastély
  – Devecseri Kastélykönyvtár és Művelődési Központ

   A cikk forrása: www.kastelyok.com

   A késő gótikus eredetű, de reneszánsz hatásokat is mutató épületet 1790-ben R. Zillach tervei alapján késő barokk stílusban, majd a XIX. században Voyta Adolf tervei szerint eklektikus stílusban megújították.
   A mai kastély helyén a középkorban a Csoron család körülkerített udvarháza állt, ennek maradványait meg is találták a főépület déli részén. Ennek helyére épült 1532 és 1537 között a mai kastély, s ebből a korból való a körítőfal is. Az épület azután végvár lett; a vár őrsége 1594-ben, Veszprém és Győr eleste után elmenekült, a török nem szállta meg. 1664-ben ugyan elkezdték ostromolni, de hamarosan elvonultak, így nagyobb pusztítást nem szenvedett a kastély. A XVIII. század elején átépítették, majd elhanyagolták, egy időben a főépületet magtárnak is használták. A XIX. század végén az átépítés vezetője, Voyta Adolf pápai építész eltüntette a régi várkaput, ekkor készült a ma is látható barokk jellegű kapuzat. A régi alapra ekkor került a kétemeletes torony, a kápolnát is ebben az időben építették.
   Érdemes közelebbről is megismerkedni az épülettel, melynek fő részében a Kastélykönyvtár működik. Ez ma az ország egyik legszebb könyvtára; a környék hasonló intézményeinek szakmai munkáját irányítja. Az épület régi elemeit hangulatosan építették be a mai helyiségekbe: az előtérben szépen faragott reneszánsz kandallót láthatunk, egy reneszánsz ajtón át juthatunk be a könyvtár helyiségeibe, ahol szintén megcsodálhatjuk a reneszánsz korból származó részleteket, töredékeket. A könyvtár fogadócsarnokában látható Marton László alkotása, Nagy László költő bronz mellszobra. Érdemes megnézni még az udvaron a szintén reneszánsz korból származó kút faragott káváját; az eredetijét a Csoron család Itáliából hozatta, ma a Szépművészeti Múzeumban őrzik. A kastélyban hangversenyeket is rendeznek. A könyvtár falán egy emléktábla hirdeti, hogy itt alakult meg 1956. október 27-én a járási forradalmi tanács.
   A könyvtár honlapja az alábbi címen elérhető: www.kkmkdevecser.hu.


   Egyéb források:   

   hu.wikipedia.org
   www.devecser.hu

Devecser, 2023. április 19.

          Képkockáink a videó helyszínéről:

          A dal videója: