Nagy László:
Tűz-szivárvány

Mintha a tavasz jönne,
ébredek jó örömre,
ámulva körülnézek:
honnan szállsz, édes ének?

Fehér a fenyő tornya,
zuzmara szitál róla,
szárnyát kicsit kitárva
itt szól a víg madárka.

Madárka, vig madárka,
baljósan mord a Mátra,
mégis te szépen, bátran
zengesz a zuzmarában.

Én is már olyan dalra
sóvárgok: aki hallja,
ujjongva vele éljen,
zord időben se féljen.

Fejemmel dér-mezősen,
ha lennék elmenőben
s vágyam csak vágy maradna,
lúgkőnél jobban marna.

Én ellenségem könnyén
verssel is gyönyörködném,
mert konokságra késztet,
kezébe most is kést vett.

Lehet, bevégzi sorsom,
elvágja dalos torkom
s torkomból vérszivárvány
suhog fel, víg madárkám!

Ha dalban nem, csak vérben
fizetnék méltóképpen,
szívem egynéhány társa
dícsérne, talán szánna.

Véren s dicső sugáron
átütne sápadtságom,
nekem nem lenne mentség
halál és hősi szentség.

Élve, remélve több fényt,
hívjunk tavaszi örvényt
zuzmarás téli fákra,
s erre a nagyvilágra.

A legszebb dal felszálljon,
emberben vérré váljon,
legyen a szívek táján
örökös tűzszivárvány.

   (Faggyas László zenéje)

   A felvételekről: