Ahol énekeltünk

   Fertőd Városi Könyvtár
   A cikk forrása: funiq.hu

   A fertődi Muzsikaház az Esterházy-kastély mellett a város kulturális központja. Nevét onnan kapta, hogy az 1769-ben épült ház szolgált a kastélyban dolgozó zenészek, köztük Joseph Haydn zeneszerző elszállásolására. Külsejét tekintve egyemeletes, téglalap alakú barokk épület, udvara árkádos folyosókkal szegélyezett.
   A ház funkciója többrétű. 1994-ben nyitották meg a Haydn emlékszobát, ezen kívül itt működik a Joseph Haydn Zeneiskola kultúrtörténeti jelentőségű kottatárral, amelynek kamaratermében koncerteket is tartanak. Az épületben található még Fertőd polgármesteri hivatala, a városi könyvtár és a helytörténeti kiállítás is, ami Süttör és Eszterháza múltját mutatja be (1950-ben egyesült a két település, és vette fel a Fertőd nevet).
   A könyvtár 1954-ben jött létre és 1978-ig a település süttöri részén működött tiszteletdíjas könyvtárossal, heti két órás nyitva tartással. 1978-ban költöztették az eszterházi részre 125 négyzetméteres alapterületre, egy főfoglalkozású könyvtárossal. Ettől kezdve körzeti könyvtárként működött hét társközséggel. 1979-től tevékenysége iskolai könyvtári feladatokkal bővült. 1983 októberében költözött jelenlegi helyére, a Muzsikaházba. 1984 augusztusától 1991 áprilisáig ÁMK keretében működött. 1991-ben megszűnt az ÁMK és a körzeti funkció. 1995. július 1-jén a település városi rangot kapott, így a könyvtár is városi könyvtár lett, egy főfoglalkozású könyvtárossal. A Fertőd Városi Könyvtár intézményként 2017. október 31-én jogutód nélkül megszűnt, a könyvtár továbbra is egy főfoglalkozású könyvtárossal működik tovább. Fenntartásáról a továbbiakban Fertőd Város Önkormányzata és a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gondoskodik.


   Egyéb források:   

   www.fertod-konyvtar.hu
   www.fertod.hu

Fertöd, 2024. október 16.

          Képkockáink a videó helyszínéről:

          A dal videója: