F. Sipos Bea



   Mátészalkán születtem, és az iskolai éveket leszámítva 2002 nyaráig mátészalkainak vallhattam magam. A zenéhez való vonzódásom 1985 körül nyert határozott formát, rátaláltam arra a kifejezésmódra, amelyet azóta is, és egyre kitartóbban képviselek:
az énekelt versek világára.
   1983 óta vannak saját dalaim, első szárnypróbálgatásaimat a székesfehérvári Fiatal Dalosok Találkozója és a Kaláka Folkfesztivál jelentették. Néhány évig a Kaláris együttes alapító tagja voltam, amellyel szintén verseket zenésítettünk meg. Az eltelt évek alatt több tucat dal született, többek között Ratkó József, Kalász László, Gál Sándor, Bella István, József Attila, Oláh András verseire. Ezek a versek szólalnak meg a 2000 végén megjelent Szúnyoghegedű című önálló lemezemen, amelynek felvételén a Kaláka együttes tagjai is közreműködtek. 2001-ben búcsút mondtam az egyszemélyes előadásmódnak, azóta Faggyas Lászlóval alkotunk zenészpárost, és az eddigiekhez hasonló felfogásban,
de mindkettőnk zenei világát ötvözve alakítjuk közös műsorunkat – Győr székhellyel. Szeretnénk minél több helyre eljutni, minél több emberhez elvinni dalainkat, a magunk zenei nyelvén így adózva a magyar költészetnek.




„Egy hangvilla két ága vagyunk...” József Attila

Kormos István-díj  2016

Korábbi zenekari formációk