Mások rólunk

Kedves Vendégeink!

   Nekem jutott az az örömteli feladat, hogy szóljak néhány szót a Hangraforgó együttes tagjairól, F. Sipos Beáról és Faggyas Lászlóról, akik jó ismerőseim, barátaim.

   Az ismeretségem Sipos Beával kezdődött, aki tavaly augusztus 20-án vette át városunk polgármesterétől a Pro Urbe kitüntetést a városért, a kultúráért végzett kiemelkedő művészi tevékenységéért. Őt ismertem meg először, hiszen ő Mátészalkán született, és a felsőfokú tanulmányai után visszatért szülővárosába. 2002-ig dolgozott a Déri Miksa Szakközépiskolában és Szakiskolában magyar-ének szakos tanárként. Persze a tanári munkája mellett már akkor is a zenének élt, koncerteket adott, hol önállóan, hol zenésztársaival, de szívesen vett részt iskolai rendezvényeken is. Hallhattuk gyönyörű hangját, csodálatos hangszeres játékát, láthattuk sokszínűségét, érzékelhettük zenei tehetségét. 1983-tól keletkeztek saját dalai. A zenei pályán való elindulását erősítették
a Fiatal Dalosok Találkozói és a Kaláka Folkfesztiválok sikerei. Különösen kötődött és kötődik a Kaláka együtteshez és Dinnyés József dalénekeshez, akik szintén segítették
a pályán. 2000-ben jelent meg első lemeze Szúnyoghegedű címmel.

   De itt álljunk meg egy kicsit, mert a keleti országrész, Mátészalka után, jöjjön a nyugati rész, mégpedig Veszprém! Itt született ugyanis a Hangraforgó együttes másik tagja, Faggyas László, aki 16 évesen rockzenészként kezdte a pályafutását. Több zenekarban játszott, akikkel különböző fesztiválokat nyertek, több „Ki mit tud?”-ban felléptek, és az egész országot bejárták a koncertjeikkel. Aztán valahogyan a keletről érkező Sipos Bea és a nyugatról érkező Faggyas László találkozott. Ez a kelet-nyugat irány rögtön eszembe juttatta Móricz Zsigmondnak a „két pólus” elméletét, amelyet a szüleivel kapcsolatban használt, s azt írta az életrajzi regényében, hogy „A két pólus között szikra pattant, s lettem én”. Úgy gondolom, ez történt az itt lévő két művésszel is: szikra pattant, egymásra találtak, és megszületett a Hangraforgó együttes. Ezzel mi, a közönség rengeteget nyertünk. Azért, mert mindketten magukkal hozták a zenei világukat, és egymáshoz csiszolták azokat. Így egy rendkívül gazdag, igen változatos, igényes megzenésítetéseket, hangszereléseket tartalmazó zenei életművet hoztak létre. Hitvallásuk a magyar kultúra,
a magyar nyelv ápolása, népszerűsítése. Ők ezt vállalják, akkor is, amikor ez nem különösebben divatos. Ezt a küldetésüket a legjobban a magyar irodalom klasszikusainak, illetve a hozzájuk közel álló költők verseinek megzenésítésével tudják beteljesíteni.
Az eddig megjelent 21 lemezükön megszólaltatják a zene hangján Petőfit, József Attilát, Radnótit, Képes Gézát, Reményik Sándort, Weöres Sándort, Nagy Lászlót, Nagy Gáspárt, a Hetek költői csoportját – köztük Kalász Lászlót, Bella Istvánt, Ratkó Józsefet –, vagy a ma élőket: Kányádi Sándort, Csoóri Sándort, Gál Sándort, Fecske Csabát, Varró Dánielt, Lackfi Jánost, de a körünkben lévő Losonczi Lénát, Kürti Lászlót és Oláh Andrást sem szabad kihagyni a sorból. Ahhoz persze, hogy jó megzenésítés szülessen, nem elég a jó versválasztás, hanem a hangszerválasztás is fontos. Nem hiszem, hogy van még egy olyan kéttagú együttes, amelynek annyiféle hangszere lenne, mint nekik. Én 30 fajta/féle hangszert (ez nem darabszámot jelent!) számoltam meg a honlapjukon. Most csak az érdekesség kedvéért említenék meg néhányat: kaval, saz, baglama, cuatro, ukulele, domra… Nem tudom, ismeri-e valaki ezeket a hangszereket? Persze, biztosan hallottuk már a Hangraforgó koncertjein, hiszen mindig sokféle hangszerrel vannak körülvéve. Mindig csodálom őket, hogyan tudják olyan ügyesen váltogatni ezeket egy-egy koncert alatt.
S hogyan tudnak mindegyiken olyan kiválóan játszani! Ez a hangszerkészlet is bizonyítja elhivatottságukat, megszállottságukat, mert ezek az eszközök mind azt a célt szolgálják, hogy a lehető legtökéletesebben tudják a vers mondanivalóját a zenével kifejezni, illetve nem egyszerűen kifejezni, hanem művészetükkel megerősíteni, sőt tovább gazdagítani. Minden tevékenységük, a versmegzenésítések vagy az óvodákban, az általános iskolákban és a középiskolákban tartott zenés irodalomórák, az egész országot bejáró koncertjeik, a különböző alkalmakon vagy díjkiosztókon való közreműködésük, mint pl. a Balassi-emlékkard díjátadáson, vagy az általuk megálmodott InternetVers Fesztivál, amelyet immár 7. éve szervezik, rendezik, bonyolítják le; mind-mind annak a bizonyítéka, hogy igazán, őszintén fontosnak tartják napjainkban a nemzettudat erősítését, a különböző korosztályok megszólítását az énekelt verseken keresztül, és hatással lenni rájuk. A hatás már a névválasztásukban is megragadható. Radnóti Mikós Majális című versében találtak rá.
A költő így nevezte a lemezjátszót. Találó a név, hiszen ők is zenéket játszanak le, akár a gramofon, csak ők saját zenéket, az általuk megzenésített verseket. De nemcsak ezért találó, hanem azért is, mert a vers mondanivalóját hirdetik az egész művészetükkel, vagyis, hogy az embereket emberi voltukra lehet és kell ébreszteni, emberivé lehet és kell formálni a versekkel. Radnóti ezt így fogalmazza meg ebben a versében a fiatalokról írva. „Lehetnének talán még emberek, / hisz megvan bennük is, csak szendereg / az emberséghez méltó értelem. / Mondjátok hát, hogy nem reménytelen.” Én úgy gondolom, amíg ilyen elhivatott művészek vannak közöttünk, mint F. Sipos Bea és Faggyas László, addig még van remény. Ugyanezt a gondolatot erősíti meg a mai műsoruk címe „Jó volna szólni szebben”, amelyet Ratkó Józseftől kölcsönöztek. Az előbb említett emberi magatartáshoz a szépen szólás, a szép magyar beszéd, az anyanyelv szeretete és védelme is hozzátartozik. Bár, amikor Ratkó ezt a versét írta,1955-ben, akkor ő elsősorban a szabadságra gondolt. De mi meg most, 2014-ben, már azt is tudjuk, hogy a szabadságunk, a szép, egyedi, különleges anyanyelvünkben rejlik, amelyről sohasem mondhatunk le.

   Amikor a Hangraforgó együttest hallgatjuk melegséggel telik meg a szívünk. Most is erre várunk és vágyunk, úgyhogy éppen ideje, hogy átadjam szót a „Hangvilla két ágának”, ahogyan magukat nevezik a honlapjuk nyitó oldalán, s ami nekem ismét nagyon tetszett. De befejezésül, engedjék meg, hogy hadd idézzem ennek a József Attila versnek ezt az egyetlen versszakát: „Egy hangvilla két ága vagyunk / S mégis, ha egymásra nézünk / Néha rekedten száll föl a szomorúság”. Ez igaz rájuk, hisz megtalálták egymást az életben és a művészetben egyaránt, és igaz ránk, a közönségre épp úgy, mert őket hallgatva elszáll a mi szomorúságunk is, és boldogság tölt el bennünket.
Következzen hát F. Sipos Bea és Faggyas László koncertje!

   Mátészalka, Égigérő közösségi ház, 2014. április 11.

Oláhné Borzován Edit


   Elhangzott a Hangraforgó koncertje előtt Oláhné Borzován Edit felolvasásában   




Írások, cikkek

    Magyar táj, magyar ecsettel
       GYŐRI SZALON, 2015. december

    Jó volna szólni szebben
       GYŐRI SZALON, 2015. november

    Magyar sors a sorsom
       GYŐRI SZALON, 2015. október

    Viadalhelyeken véressen, sebessen
       GYŐRI SZALON, 2015. június

    Oly korban éltem
       GYŐRI SZALON, 2015. május

    A hangraforgó zeng a fű között
       GYŐRI SZALON, 2015. április

    Most szép lenni katonának
       GYŐRI SZALON, 2015. március

    Te csak virág légy, drága csecsebecs...
       GYŐRI SZALON, 2015. február

    Hozzád kiáltunk, Uram!
       GYŐRI SZALON, 2015. január

    Oly korban éltem én
       GYŐRI SZALON, 2014. december

    Humor a költészetben, költészet a humorban
       GYŐRI SZALON, 2014. december

    A mindenséget vágyom versbe venni
       GYŐRI SZALON, 2014. november

    Oláhné Borzován Edit írása  
       2014. április

    Az énekelt versek (fél)napja
       KISALFÖLD, 2011. április

    Ötszáz évnyi magyar költészet verseivel tisztelegnek
       GYŐRI KÖZÉLET, 2011. március

    Az énekelt vers nagy erő
       KISALFÖLD, 2011. január

    És a vers kiszabadul a fehér koporsóból
       GYŐRI KÖZÉLET, 2009. október

    Az ígéret betartatott
       MÉCSVILÁG, 2004. július