Faggyas László



   Veszprémben születtem. Zenei pályámat 16 évesen rockzenészként kezdtem, több zenekarban és zenei stílusban fordultam meg, míg végül 1985-ben az akusztikus zenénél kötöttem ki. A mai dalnak nevezett, közéleti-közérzeti témákat megszólaltató műfajban társammal egy Technikai Szünet nevű duót hívtunk életre, amellyel több fesztivált megnyertünk, szerepeltünk a televíziós Ki Mit Tud?-okon. Országjáró útjainkon találkoztunk a klubkoncertek hangulatával, és maradandó élményt nyújtottunk a kommersz zenét elutasító közönségnek.
   Az énekelt versek világát Sipos Bea szerettette meg velem, az általam nagyra becsült, igényes verszenésítései engem is magukkal ragadtak. Nagy öröm számomra, hogy együtt zenélünk, és kettőnk korábbi stílusából ma már kiforrott előadásmódot vallhatunk magunkénak.




„Egy hangvilla két ága vagyunk...” József Attila

Kormos István-díj  2016

Gyr Közmveldéséért Díj  2024

Korábbi zenekari formációk