Üdítő zenék, lélekemelő pillanatok   >>>
   HANGRAFORGÓ EGYÜTTES

 Takács Miklós 
Húszéves a Hangraforgó együttes. Zenéjükkel a szívemhez szólnak. Megérintenek.
   A dallamuk és művészetük közösséget teremt, a lelkekig ér. Az együttes tagjai nemcsak együtt zenélnek, hanem egy családot is alkotnak. Harmóniában az együttes, harmóniában a család!
   Faggyas László és F. Sipos Bea művészek az együttes tagjai.
   Mióta zenéltek együtt? Mióta éltek együtt? Érzelmi azonosság a mindennapokban és a művészetben. Hogyan tudtátok megteremteni ezt a harmóniát?
   Hosszú évekkel ezelőtt, a Fiatal Dalosok Találkozóján, Székesfehérváron ismerkedtünk meg, és az élet kacskaringói után, 2002-től nemcsak zenésztársai lettünk egymásnak, hanem a magánéletünkben is szövetséget kötöttünk. Ezt követően, 2003-tól vettük fel a Hangraforgó nevet, amelyet Radnóti Miklós 1944-ben írott Majális című verséből választottunk: „A hangraforgó zeng a fű között...” Az elnevezés a költő szóalkotása, a tölcséres gramofon szép, magyar megfelelője, amely bár nem vált közismertté, nekünk azonban megtetszett, hiszen összekapcsolódik benne a költészet és a muzsika.
   Természetesen már előtte is zenéltünk, külön-külön. Zenei múltunk gazdag: egyfelől a népdalok és a klasszikus zene, másfelől a mai dal, a rockzene jelentették a kiindulópontot. Ezekből semmi nem veszett el, csak rétegződött, színeződött, egységesedett. Az együtt muzsikált lassan 20 év során számunkra is kiderült, hogy jól tudunk együtt dolgozni: önálló szerzeményeinket, a bennünk élő zenei gyökereket a közös hangszerelés teszi igazán „Hangraforgóssá”.
   Az alkotás folyamatában mit tartottatok leginkább szem előtt? Hogyan születik a zene? Hogyan jön létre a dalszöveg? Hogyan kel szárnyra a dallam?
   A verséneklés speciális műfaj. Nincs kialakult iskolája, a művelői a zenei élet különböző területeiről érkeztek, más-más zenei irányultsággal, felkészültséggel, fogékonysággal és eszköztárral. A közös talán az akusztikus megszólalás és a személyesség, de ez – látva napjaink zenei folyamatait – ma már nem mondható ki egyértelműen. Mindenképpen „kamaraműfaj”, amely nagy stadionokban, a média és a reklámipar modern eszközeivel támogatva elveszti, vagy legalábbis alapvetően megváltoztatja közvetítő erejét. A mi hitvallásunk szerint a műfajunkban elsődlegesnek a versnek kell lennie. Nekünk zenészeknek némi alázattal kell viszonyulnunk a nyersanyaghoz, nem elsősorban a saját egónkat és zenei elképzelésünket kell mindenáron keresztülvinni a verseken, hanem finoman hangolva kell, hogy a vers szolgálatába álljunk, mégsem szolgalelkűen, hanem egyenrangú társként.
    A kisközösségek modernkori énekmondóivá váltunk, hiszünk a személyességben, az akusztikus zene erejében, és valljuk, hogy minden korosztály számára van „énekelni valónk”. Megfordulunk óvodákban, iskolákban, templomokban, felnőtt és idős közösségekben – művelődési házakban, könyvtárakban vagy ünnepi rendezvényeken. Érezzük a visszajelzésekből, a koncertek hangulatából, az emberek hozzánk való viszonyulásából, hogy a tevékenységünkben sok emberséget látnak. Talán azért, mert nem egyszerűen a sikerre törekszünk – persze jólesik az elismerés –, hanem a költők – néha súlyos – gondolatait hordozzuk vállunkon, közvetítünk korok és terek között. Olyan szövegeket, énekeket választunk, amelyek hozzánk közel állnak, költői üzenetükkel, művészi megfogalmazásukkal egyetértünk, azonosulni tudunk, nem kell tőlünk idegen szerepekbe bújnunk. A versválasztásokban elég nagy a szabadságunk. Időnként vannak inspiráló felkérések, dalt termő alkalmak vagy pályázatok, de nyugodtan beismerhetjük azt is, ha valamely verssel vagy költővel nem tudunk egy hullámhosszra kerülni.
   Többféle hangszeren játszotok, roppant széles repertoárral. Melyik hangszer a legkedvesebb, és miért? Hogyan jutottatok hozzá művészetetek hangszereihez, mi a története?
   A zenével töltött évek során nemcsak a dalok szaporodtak, hanem a hangszerek is. Két akusztikus gitárral kezdődött, aztán jöttek sorban a korábban használt és újabban vásároltak is: bekerült a repertoárba a hegedű, a furulyák, különféle pengetős és ritmushangszerek, a mandolin, az ukulele, a darbuka. Majd, ahogy az érdeklődésünk a korábbi századok zenéje felé is fordult, újabb „családtagok” érkeztek a házhoz: koboz, lantgitár, reneszánsz lantok. De a különlegességeknek sem tudtunk ellenállni: így van a hangszereink között például orosz domra, kazah dombra, török saz, bağlama, kemençe.
   A furulyák is gyarapodtak, egy-egy dalban megszólal az ír furulya, a tilinkó, a kaval, próbálkozunk a khena és a tárogató megszólaltatásával is. Gitárokból is van választék: a klasszikus és akusztikus gitár mellett van 12 húros gitárunk, basszusgitárunk és elektromos szólógitárunk is.
   Ha nem is kezelünk minden hangszert professzionálisan, de megvan az a lehetőségünk, hogy a különböző hangszerkaraktereket kihasználva más-más hangulatot vagy kort idézzünk meg. Valljuk, hogy egy előadás a közönség számára is változatosabb, élvezetesebb, ha nem minden dal „egyformán szól”. A különleges hangszereken való játék pluszélmény előadónak és hallgatónak egyaránt.
   Néhány mérföldkövet szeretnénk tudni művészetetekből, amelyre mi, győri polgárok is joggal lehetünk büszkék.
   2007-ben született meg Győr város himnusza. Pusztai Zoltán versére Pálfalvi A. János írt zenét. A dal hangszerelését, stúdiómunkálatait a Hangraforgó végezte, élő előadására alkalmi formáció jött létre: Pálfalvi A. János, Szabó Rita, Vasánszki J. Richárd, F. Sipos Bea és Faggyas László. A dalt Csordás Veronika énekelte. Debütálása a 42. nyárnyitó koncerten, a Dunakapu téren, az Omega együttes színpadra lépése előtt kb. 50 ezer főnyi közönség előtt zajlott. Ez év augusztusában pedig Zalaegerszegen adtuk elő a dalt, az Itthoni Dal Fesztiválon a dalszöveg, Az én városom című vers az első helyezést érte el.
   2008–2014 között ötletgazdái, szervezői és lebonyolítói voltunk a hét éven át megrendezésre kerülő InternetVers Fesztiváloknak. A három alkalommal Győrött, majd Mátészalkán, Pakson, Budapesten és Gyomaendrődön megvalósult találkozók során több száz alkotó tollából születtek versek abból a célból, hogy verséneklő, megzenésítő zenészeknek felkeltse az érdeklődését. A fesztiválokra született dalokat neves művészek szakmai zsűrizésével állítottuk színpadra, a háromnapos rendezvényen az adott évben kerek születési évfordulós nagy költőinkre emlékeztünk profi előadók verskoncertjeivel.
   A fesztivál nemzetközi jellegét is bizonyítja, hogy versek érkeztek Kanadából, Felvidékről és Erdélyből, dalokkal pályáztak Ausztráliából, Spanyolországból, Németországból, Felvidékről, Erdélyből, valamint Magyarország mind a négy sarkából, szólisták és zenekarok, gyermekek és nagyszülők, amatőrök és profi előadók, „fűzfapoéták” és József Attila-díjas költők. Az országban akkortájt ez volt az egyedüli fesztivál, amely pályázási, zsűriztetési, bemutatkozási lehetőséget biztosított amatőr versírók és verséneklők számára, elősegítve ezzel az alkotók találkozását és szakmai együttműködését.
   2011. április 11-én, a magyar költészet napján – József Attila születésnapján – tizenkét órás maratoni verskoncertet adtunk. Helyszíne a Zichy-palota nagyterme volt. Tizenkét témakörbe sűrítettük a zenés irodalmi programot, amelyben a nyugatos költőktől kezdve a gyerekekhez szóló Weöres Sándor-verseken át a régmúlt, majd a kortárs költők énekelt verseit is előadtuk. A közel 200 dalban 35 hangszert szólaltattunk meg.
   2013. február 1-jétől 2020. november 6-áig, kilenc évadon át üzemeltettük a Hangraforgó Klubot, az énekelt versek klubját Győrben, kezdetben az Esterházy- palotában, 2013 szeptemberétől pedig a Dr. Kovács Pál Könyvtár klubhelyiségében. Estjeinkre a hónapról hónapra változatos Hangraforgó-repertoár mellett rendszeresen hívtunk vendégeket is. Egyrészt a műfaj országosan ismert előadói – többek között Gryllus Dániel, Tolcsvay Béla, Krulik Zoltán, Kátai Zoltán, Dévai Nagy Kamilla, Huzella Péter –, másrészt Győrben kevésbé ismert műfajtársaink – Berzevici Zoltán, Keresztes Nagy Árpád, Csalogató együttes, Buda Ádám – fordultak meg nálunk.
   Fontosnak tartottuk a kapcsolatteremtést a Győrben és környékén élő zenészek és a társművészetek alkotóival. E téren is igen változatos a paletta: költő, képzőművész, fotográfus, néptáncos, bábművész, filmes szakember és polihisztor vendégeink is voltak, akikkel megörvendeztettük a közönséget. Az egyre népszerűbbé váló klub az utóbbi két-három évben mindig telt házzal működött. Amit még feltétlenül el kell mondanunk: győri működésünk legfőbb bázisa és támogatója a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér, amely nem csupán klubestjeinknek adott otthont, de támogatta a Radnóti-albumunk megjelenését és a 15 éves jubileumi koncertünket is.
   Nemzetközi versenyeken is részt vettetek, sikert arattatok.
   Az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) A reformáció 500. évfordulójára készülve címmel szövegírói és dalszerzői pályázatot hirdetett. A versengésre az utolsó pillanatokban Miklya Zsolt költő barátunk hívta fel a figyelmünket, aki maga is pályázott három versével – kettő ezek közül első helyezést ért el. Az alkotás lázában égve és a határidő szorításában még arra sem volt időnk, hogy felvegyük a dalokat, így csak kottaként küldtük be. Ezután eltelt némi idő, majd jött a hír, hogy Miklya Zsolt Limesen égő című versére írt dalunk a kategória első helyezettje lett. Azért is nagy öröm volt ez, mert megvalósult az, hogy nemcsak a személyesen interpretált dal állja meg a helyét, hanem a kottaként lejegyzett dallam is értéket képvisel, élni kezd még akkor is, ha nem magyar anyanyelvű emberek találkoznak vele.
   2015 őszén zajlott az eredményhirdetés, majd 2017. március 19-én került sor a díjátadóra és az ünnepi istentiszteletre Wittenbergben, ahol abban a nagytemplomban (Stadtkirche St. Marien) adtuk elő a dalt, amelyben egykoron Luther Márton is prédikált. 2016 augusztusában átvehettük a legrangosabb megyei művészeti elismerést, a Kormos István-díjat. Felvidéki, erdélyi és délvidéki fellépéseinken kívül távolabbra is eljutottunk. 2017 január-februárjában Ausztrália öt nagyvárosának kisebb-nagyobb magyar közösségeit kerestük fel, és vittük el hozzájuk dalainkat. 36 alkalommal léptünk fel, többek között magyar iskolákban, cserkésztáborban, idősek otthonában, miséken és istentiszteleteken, ötvenhatosok klubjában, Radnóti-esten és egyéb társasági összejöveteleken.
   Repertoárotok és előadóművészetetek lenyomata és üzenete a jelennek és jövőnek egyaránt. Miközben dalaitok rögzítése, előadásaitok archiválása az évtizedes munka gyümölcse.
   Egész munkásságunk alatt fontosnak tartjuk az elkészült dalok rögzítését, megörökítését. Mivel nemcsak előadók, hanem elsősorban dalszerzők vagyunk, időről időre készítünk teljes, tematikusan szerkesztett vagy egy-egy életműhöz kötődő összeállításokat, amelyek ugyan egészükben nem válnak a mindennapi repertoárunk részévé, de fontos részei az alkotói munkánknak. Fecske Csaba, Weöres Sándor, Oláh András, Képes Géza, Radnóti Miklós, Ratkó József, Reményik Sándor, Ady Endre költészetéből készült egy-egy lemeznyi anyagunk, 1848–49 és 1956 emlékezetéből, a trianoni évfordulóhoz és a téli ünnepkörhöz kapcsolódó énekekből szintén egy-egy albumunk. Gondoltunk a legkisebbekre is: az óvodás korosztálynak is több összeállítással kedveskedtünk. Tervünk bőven van még, csak idő és energia kérdése, mennyit tudunk ezekből megvalósítani.
   Alkotómunkátokban megjelent egy mesejáték, A titokzatos aranyhegedű címmel. Beszélnétek erről az új projektről?
   Az idei év legérdekesebb és legnagyobb vállalkozása a mesejáték színrevitele volt. 2022 tavaszán Gerjen községtől lehetőséget kaptunk arra, hogy egy iskolai nyári táborral összekapcsolva, falusi happening jelleget öltve, a gyerekeket, pedagógusokat és más helybéli közreműködőket is bevonva megszülethessen A titokzatos aranyhegedű ősbemutatója. A darab életre keltése egyben a közösségteremtés, közösségfejlesztés fontos funkcióját is betöltötte, az előadásban aktív szerepet vállaló amatőr szereplők – gyerekek és felnőttek – mellett a díszletek, kellékek előállítása is a falubeliek összefogásával valósult meg.
   A cselekmény, amelyben elképzelhettük, milyen lenne az életünk, ha elhallgattatják az éneket, a dalt, ha elnémulnak a hangszerek, a történeten túlmutató utalásokat, jelképeket is hordozott, átemelve a mesét a gyermekműfajból egy korosztályhoz nem kötött kategóriába. Minden jelenlévő tudta, értette, micsoda ereje van a közösségnek, nemcsak a történetben, hanem ott, a gerjeni művelődési ház színpadán is, ahol a lelkesedés, a szív néhány nap alatt a kis résztvevőkből szerepüket komolyan vevő és átéléssel előadó s a legnemesebb értelemben vett amatőr színjátszókat teremtett.
   Ha meg kellene fogalmaznotok az elmúlt két évtizedet, mit tartanátok a legfontosabbnak?
   A 20 évnyi múlt nem kevés: dalokban és koncertekben gazdag éveket tudhatunk magunk mögött, hét általunk szervezett fesztivállal, két alkotótáborral, kilenc évadnyi Hangraforgó Klubbal. A hangos médiasiker és -visszhang ugyan elkerült minket, de már elég érettek vagyunk ahhoz, hogy tudjuk, a megmérettetés alapja nem feltétlenül a „hivatalos” ismertség. Alapjában véve őrzői és továbbvivői vagyunk a régi korok krónikás énekesei által képviselt értékteremtő, irodalomközvetítő hagyománynak, afféle „végvári vitézekként” – de győri lakhelyünkről számtalan irányban szerteágaznak útjaink.

   (AZ ÉN VÁROSOM, GYŐR, 110-115. oldal – 2022. november)