A hangvilla két ága >>>
Kelet és nyugat találkozása a Hangraforgóban
Oláhné Borzován Edit
Kedves Vendégeink!
Nekem jutott az az örömteli feladat, hogy szóljak néhány szót a Hangraforgó együttes tagjairól, F. Sipos Beáról és Faggyas Lászlóról, akik jó ismerőseim, barátaim.
Az ismeretségem Sipos Beával kezdődött, aki tavaly augusztus 20-án vette át városunk polgármesterétől a Pro Urbe kitüntetést a városért, a kultúráért végzett kiemelkedő művészi tevékenységéért. Őt ismertem meg először, hiszen ő Mátészalkán született, és a felsőfokú tanulmányai után visszatért szülővárosába. 2002-ig dolgozott a Déri Miksa Szakközépiskolában és Szakiskolában magyar-ének szakos tanárként. Persze a tanári munkája mellett már akkor is a zenének élt, koncerteket adott, hol önállóan, hol zenésztársaival, de szívesen vett részt iskolai rendezvényeken is. Hallhattuk gyönyörű hangját, csodálatos hangszeres játékát, láthattuk sokszínűségét, érzékelhettük zenei tehetségét. 1983-tól keletkeztek saját dalai. A zenei pályán való elindulását erősítették
a Fiatal Dalosok Találkozói és a Kaláka Folkfesztiválok sikerei. Különösen kötődött és kötődik a Kaláka együtteshez és Dinnyés József dalénekeshez, akik szintén segítették
a pályán. 2000-ben jelent meg első lemeze Szúnyoghegedű címmel.
De itt álljunk meg egy kicsit, mert a keleti országrész, Mátészalka után, jöjjön a nyugati rész, mégpedig Veszprém! Itt született ugyanis a Hangraforgó együttes másik tagja, Faggyas László, aki 16 évesen rockzenészként kezdte a pályafutását. Több zenekarban játszott, akikkel különböző fesztiválokat nyertek, több „Ki mit tud?”-ban felléptek, és az egész országot bejárták a koncertjeikkel. Aztán valahogyan a keletről érkező Sipos Bea és a nyugatról érkező Faggyas László találkozott. Ez a kelet-nyugat irány rögtön eszembe juttatta Móricz Zsigmondnak a „két pólus” elméletét, amelyet a szüleivel kapcsolatban használt, s azt írta az életrajzi regényében, hogy „A két pólus között szikra pattant, s lettem én”. Úgy gondolom, ez történt az itt lévő két művésszel is: szikra pattant, egymásra találtak, és megszületett a Hangraforgó együttes. Ezzel mi, a közönség rengeteget nyertünk. Azért, mert mindketten magukkal hozták a zenei világukat, és egymáshoz csiszolták azokat. Így egy rendkívül gazdag, igen változatos, igényes megzenésítetéseket, hangszereléseket tartalmazó zenei életművet hoztak létre. Hitvallásuk a magyar kultúra,
a magyar nyelv ápolása, népszerűsítése. Ők ezt vállalják, akkor is, amikor ez nem különösebben divatos. Ezt a küldetésüket a legjobban a magyar irodalom klasszikusainak, illetve a hozzájuk közel álló költők verseinek megzenésítésével tudják beteljesíteni.
Az eddig megjelent 21 lemezükön megszólaltatják a zene hangján Petőfit, József Attilát, Radnótit, Képes Gézát, Reményik Sándort, Weöres Sándort, Nagy Lászlót, Nagy Gáspárt, a Hetek költői csoportját – köztük Kalász Lászlót, Bella Istvánt, Ratkó Józsefet –, vagy a ma élőket: Kányádi Sándort, Csoóri Sándort, Gál Sándort, Fecske Csabát, Varró Dánielt, Lackfi Jánost, de a körünkben lévő Losonczi Lénát, Kürti Lászlót és Oláh Andrást sem szabad kihagyni a sorból. Ahhoz persze, hogy jó megzenésítés szülessen, nem elég a jó versválasztás, hanem a hangszerválasztás is fontos. Nem hiszem, hogy van még egy olyan kéttagú együttes, amelynek annyiféle hangszere lenne, mint nekik. Én 30 fajta/féle hangszert (ez nem darabszámot jelent!) számoltam meg a honlapjukon. Most csak az érdekesség kedvéért említenék meg néhányat: kaval, saz, baglama, cuatro, ukulele, domra… Nem tudom, ismeri-e valaki ezeket a hangszereket? Persze, biztosan hallottuk már a Hangraforgó koncertjein, hiszen mindig sokféle hangszerrel vannak körülvéve. Mindig csodálom őket, hogyan tudják olyan ügyesen váltogatni ezeket egy-egy koncert alatt.
S hogyan tudnak mindegyiken olyan kiválóan játszani! Ez a hangszerkészlet is bizonyítja elhivatottságukat, megszállottságukat, mert ezek az eszközök mind azt a célt szolgálják, hogy a lehető legtökéletesebben tudják a vers mondanivalóját a zenével kifejezni, illetve nem egyszerűen kifejezni, hanem művészetükkel megerősíteni, sőt tovább gazdagítani. Minden tevékenységük, a versmegzenésítések vagy az óvodákban, az általános iskolákban és a középiskolákban tartott zenés irodalomórák, az egész országot bejáró koncertjeik, a különböző alkalmakon vagy díjkiosztókon való közreműködésük, mint pl. a Balassi-emlékkard díjátadáson, vagy az általuk megálmodott InternetVers Fesztivál, amelyet immár 7. éve szervezik, rendezik, bonyolítják le; mind-mind annak a bizonyítéka, hogy igazán, őszintén fontosnak tartják napjainkban a nemzettudat erősítését, a különböző korosztályok megszólítását az énekelt verseken keresztül, és hatással lenni rájuk. A hatás már a névválasztásukban is megragadható. Radnóti Mikós Majális című versében találtak rá.
A költő így nevezte a lemezjátszót. Találó a név, hiszen ők is zenéket játszanak le, akár a gramofon, csak ők saját zenéket, az általuk megzenésített verseket. De nemcsak ezért találó, hanem azért is, mert a vers mondanivalóját hirdetik az egész művészetükkel, vagyis, hogy az embereket emberi voltukra lehet és kell ébreszteni, emberivé lehet és kell formálni a versekkel. Radnóti ezt így fogalmazza meg ebben a versében a fiatalokról írva. „Lehetnének talán még emberek, / hisz megvan bennük is, csak szendereg / az emberséghez méltó értelem. / Mondjátok hát, hogy nem reménytelen.” Én úgy gondolom, amíg ilyen elhivatott művészek vannak közöttünk, mint F. Sipos Bea és Faggyas László, addig még van remény. Ugyanezt a gondolatot erősíti meg a mai műsoruk címe „Jó volna szólni szebben”, amelyet Ratkó Józseftől kölcsönöztek. Az előbb említett emberi magatartáshoz a szépen szólás, a szép magyar beszéd, az anyanyelv szeretete és védelme is hozzátartozik. Bár, amikor Ratkó ezt a versét írta,1955-ben, akkor ő elsősorban a szabadságra gondolt. De mi meg most, 2014-ben, már azt is tudjuk, hogy a szabadságunk, a szép, egyedi, különleges anyanyelvünkben rejlik, amelyről sohasem mondhatunk le.
Amikor a Hangraforgó együttest hallgatjuk melegséggel telik meg a szívünk. Most is erre várunk és vágyunk, úgyhogy éppen ideje, hogy átadjam szót a „Hangvilla két ágának”, ahogyan magukat nevezik a honlapjuk nyitó oldalán, s ami nekem ismét nagyon tetszett. De befejezésül, engedjék meg, hogy hadd idézzem ennek a József Attila versnek ezt az egyetlen versszakát: „Egy hangvilla két ága vagyunk / S mégis, ha egymásra nézünk /
Néha rekedten száll föl a szomorúság”. Ez igaz rájuk, hisz megtalálták egymást az életben és a művészetben egyaránt, és igaz ránk, a közönségre épp úgy, mert őket hallgatva elszáll a mi szomorúságunk is, és boldogság tölt el bennünket.
Következzen hát F. Sipos Bea és Faggyas László koncertje!
Mátészalka, Égigérő közösségi ház, 2014. április 11.
(Elhangzott a Hangraforgó koncertje előtt Oláhné Borzován Edit felolvasásában)
