HANGRAFORGÓ: SZERETNÉK VISSZASEGÍTENI A KÖLTÉSZETHEZ A FIATALOKAT
Az énekelt vers nagy erő >>>
Gülch Csaba
„Versek és arcok” című sorozatunkban szombatonként olyan ismert személyiségekkel beszélgetünk, akiknek életében meghatározó szerepet kapott egy-egy lírai alkotás. A héten a Hangraforgó együttes tagjai, Faggyas László
és F. Sipos Bea meséltek – sok más mellett – arról, miként szelídítik meg dallamokkal Ratkó József szigorú szavait.
– Nekem a vers tanulmányaim során csak egy-egy jegyet jelentett, semmi mást. Első igazi élményem, a hetvenes években, a rádió egyik irodalmi műsorához kötődik. Teljesen magával ragadott Gáti József sajátos orgánuma. aki fantasztikusan mondta Vörösmarty Előszavát és József Attila Hazám című versét. Ez utóbbi úgy megfogott, hogy minden különösebb biztatás nélkül mind a hét szonettjét megtanultam. Jól-rosszul még ma is végig tudom mondani. A versekhez kötődő igazi elkötelezettségemet végül feleségemnek köszönhetem – említette Faggyas László.
MARADJ VELEM!
– Volt egy zenekarunk, saját szövegű, közérzeti dalokat játszottunk, aztán egy alkalommal meghívtuk klubunkba a Kaláris együttest, ahol a három lány, köztük Bea, olyan szépen énekelt verseket, hogy nem tudtam elszakadni az élménytől. Ezek közül egybe, Buda Ferenc Eső és este című versébe különösen beleszerettem: „Mit szólnál, ha melletted állnék, / koromnyi sötét kerekedne, / s tapogatózva rátalálnék / kócos fejedre?” Aztán egy időre elsodródtunk egymástól, majd a dalostalálkozók,
fesztiválok ismét, vagyis végleg összehoztak bennünket. Első közös munkánk Bella István Maradj velem című verse volt, amit
Bea csodálatosan megzenésített. Ez annyira megérintett, hogy hangszeremmel egy fesztiválon beszálltam a produkcióba.
F. Sipos Bea gitáros gimnazistaként talált rá igazán a versekre, amelyekhez dallamot faragott.
– A magam formálta gondolatokat nem tartottam elégségesnek, ezért a magyar költők terméséből választottam megzenésítenivalót. Akkoriban még jöttek-mentek a költők az országban és szülővárosomba, Mátészalkára is eljutottak. Így találkozhattam sok más mellett Ratkó Józseffel, akinek akkor távolinak és félelmetesnek tűntek szigorú szavai. Talán fel sem értem őket ésszel, igazán és mélyen jóval később, sajnos már a halála után jutottak el hozzám. Aztán Dinnyés József daltulajdonos biztatására olyan költőket vettem le a polcról, mint Buda Ferenc, Papp Márió, Utassy József, és még hosszan sorolhatnám, hiszen egyre több kötet nyílt ki előttem, amelyekből gazdagodhattam.
A HAZA IGÉZETÉBEN
Így csatlakozott a két művészhez idővel a kortárs magyar irodalom három „T”-s seregének „tűrt” része, illetve közelmúltban egy személyes felfedezés, Képes Géza, aki műfordítóként, kutatóként inkább volt ismert, mint költői munkásságáról.
– Lehet énekelni szépeket a virágokról, a mezőről, de számunkra munkánkban és mindennapjainkban is azok a versek fontosak, amelyek üzenetet hordoznak, a magyar szó, a magyar lélek üzenetét. Ilyen nekünk Képes Géza, aki szintén Mátészalkán született. Nagyon sokszínű az ő költészete. Gyakran merül vissza verseiben gyermekkorába, ugyanakkor számtalanszor vallja meg erős kötődését a hazához is. Az áttűnő gyermekévek olthatatlanul bukkannak elő felnőttségében is, miként a távoli tájak igézete is. Így aztán valami sajátos hazaképet formált, amely soha nem törik szilánkokra, ami az ő költészetében teljes egész. Egy kicsiknek-nagyoknak egyaránt szóló csokrot válogattunk, zenésítettünk meg a verseiből. Most hadd idézzek tőle egy egészen más jellegűt, az Elég című versét: „Minden parázs hideg hamu / minden szó néma tátogás. / Nem kellenek szavak / Elég egy összevillanás / Még az se kell / Elég, ha vagy!”
A hangraforgósok mostanában a már megidézett Ratkó József bűvöletében élnek, akiről Faggyas László így beszélt:
– Ratkó legfontosabb üzenete, hogy becsülni, óvni kell az anyanyelvet. Sok olyan értekezését olvastuk, ahol a magyar nyelvvel kapcsolatos élményeit osztja meg, és figyelmeztet arra a veszélyre, hogy a közhasználatban mennyire elsilányul az a szókincs, amivel a költők oly mesterien bánnak. Erre a választékosságával, pontos képeivel ő maga is követendő példát adott, miként emberségből is, hiszen a testet-lelket próbáló, kemény, szinte József Attila-i sorsában, zaklatott életében is mindvégig ember tudott maradni, a sírig. Életművéből számunkra az egyik legkedvesebb a Jó volna című verse, amely akár lehetne a mi munkásságunk ars poeticája is, megzenésítve pedig amolyan közös gyerek, hiszen Bea az általunk refrénnek választott versszak dallamát alkotta, én pedig a „maradékot”.
SZOLGÁLAT KÉT VILÁG KÖZÖTT
Az 1957 februárjában szülőfalujából, Ménfőről Norvégiába menekült Sulyok Vince költészetét halála hozta a két muzsikus látókörébe.
– Az ő költészetében is minden megtalálható, ami magyar, Megragadott bennünket az a szolgálat is, amit ő évtizedekig Norvégiában végzett, hiszen az ő tolmácsolásában ismerhette meg a skandináv világ a magyar klasszikus költészetet, illetve ő fordította magyarra többek között a norvég és a svéd lírát – említette Faggyas László.
– S végül beszéljünk arról, hogy mit ad a verseknek a dallam. Ha jó ízzel faragjuk a költői gondolatokhoz, akkor megerősíti azokat, felhangosítja, aláhúzza a vers mondanivalóját.
A vers a legtömörebb gondolati egység, ennek ellenére – ismerve a mai olvasási szokásokat – az olvasottságát tekintve sajnos a sor végén kullog. Ezen szeretnénk mi javítani úgy, hogy a dallammal befogadhatóbbá, szelídebbé tesszük a szigorú verseket, és megpróbáljuk visszasegíteni az irodalomhoz az embereket, főként a fiatalokat. Reméljük a sikert, hiszen az énekelt vers nagy erő.
RATKÓ JÓZSEF:
JÓ VOLNA...
Jó volna szólni szebben,
egy kicsit szelídebben!
Élettel nem pörölni,
gondot jó borba ölni,
és dalt keresni lomhán
a jókedv cimbalomján.
Lánnyal évődni enyhén
csókos és könnyed estén,
majd lepihenni mellé,
vérem hogy feltüzelné.
S megválni szív-erőtől,
melyből a szó előtör. –
De itt ma száz haló hit
keményebb szóra szólít.
Mert téved itt az élő,
hamist igaznak vélő,
mert itt az élet útja
töretlen, girbe-gurba...
Jó volna szólni szebben,
pörölni hevesebben!
szólni az új szabadban
egy kicsit szabadabban!
