Rendhagyó bemutató >>>
Tün(d)emények
Török Tünde
„A zene pontosan oda repít, ahol lenni akarsz!”
Laura Agustí spanyol grafikus mondását választottam mai posztom címéül.
Persze, hogy nem véletlenül!
A múlt keddi, Kányádi Sándorral foglalkozó írásom megjelenésekor már megvolt a konkrét elképzelésem az újabb anyagomról. Ennek létrehozásán el is kezdtem dolgozni, jóllehet közben – ugyan nem zenei inspirációra, de haza – és vissza is repültem szeretteimhez. (Laura Agustí tétele valahol mégis igazolódni látszik az én esetemben is!)
Most újra itt vagyok, ahonnan kérdéseimet íméleztem mai vendégeimnek.
Előző posztomban szerepelt a győri Hangraforgó együttes, még pontosabban az általuk megzenésített és előadott Két nyárfa című szerzemény, mellyel megidéztem kedvenc költőmet.
Annyira adta magát, hogy ezek után sort kerítsek Bea és Fagyi bemutatására.
Könyveket, fotósokat, alkotópárosokat már invitáltam rendhagyó bemutatóra, zenészeket még nem…egészen eddig!
Következzen hát egy igazán remek párossal folytatott beszélgetés.
A www.hangraforgo.hu elérhetőségen igazán részletes tájékoztatást kaphat rólatok az odalátogató. Ezzel együtt most szeretnélek titeket még közelebb hozni olvasóimhoz. Mindenek előtt pedig szeretnék boldog születésnapot kívánni, a már meglévőhöz még legalább kétszer ennyi aktív alkotói évet!
Első kér(d)ésem az lenne, hogy ha jellemeznetek kellene 3 tulajdonsággal a másikótokat, mik lennének azok? Ha jár hozzá magyarázat is, azt még külön is megköszönném!
Faggyas László (továbbiakban Laci): Két oldalról kell megközelítenem a jellemzést: magánéleti, és szakmai tulajdonságok alapján. Az elsőre gyors és titokzatos válaszom van: úgy ahogy van, őt szeretem. Szakmai szempontból csodálom a benne rejlő gazdag dallamvilágot, a zenei tudást, és a sokoldalú hangszeres játékot.
Sipos Bea (továbbiakban Bea): Az én válaszom mindkét területre igaz: a fantasztikus precizitás, kitartás és nemeslelkűség. Ez megmutatkozik a magánéletben és a zenében is.
Ti egy zenélő párosból lettetek az életben is egy pár, vagy fordítva történt?
Laci: Kapcsolatunk kialakulásánál a zene volt a meghatározó. Egy székesfehérvári dalostalálkozón ismerkedtünk meg, s mivel földrajzilag messze éltünk egymástól (Mátészalka–Győr), kellett egy ilyen alkalom, hogy felfedezzük egymást. A közös zenélés pedig hozzáadott értéke lett a párkapcsolatnak.
Bea: A zene és a dalostalálkozók híján valószínűleg sosem találkoztunk volna össze. Mára már teljesen összeforrott a kettő, ennek előnyeivel és hátrányaival együtt teljes az életünk.
Nagyon ritka az olyan duó, ahol a tagok az életben is társak és a művészetben is egyenrangúak, érződik rajtatok a harmónia. A gyakorlatban ez hogyan működik, hogy osztjátok fel a munkát, az alkotást egymás között?
Laci: Mindketten önálló szerzők vagyunk. A kiválasztott költeményekre külön-külön írunk dallamot, a versválasztásban nem rivalizálunk egymással. Ha már körvonalazódnak egy adott dal alapjai, a felépítményt, azaz a hangszerelést közösen végezzük. Gyakran előfordul, hogy az együtt való építkezés nagyot lendít az eredeti zenei elképzeléseken.
Bea: Ami pedig az alkotáson túli feladatokat illeti: Fagyi a technikai felelős, a felszerelések és kellékek karbantartója és összekészítője, - én pedig hagyományosan a „hadtápos” vagyok. :)
Mesélnétek a munkamódszeretekről?
Laci: Első lépés maga a vers. Az üzenete. Képes vagyok-e megfogni, dallammal ellátni a sorokat? Felfedezni a benne rejlő tagolást, megtalálni, milyen zenei keretek között érzi jól magát a versritmus? (Bátran használunk a megszokottól eltérő, pl. 5/8-ad, 6/8-ad, 7/8-ad, sőt 10/8-ad ütemmutatójú zenei formákat is.) A már alakuló dalnak kidolgozni az előadói habitusát, énekléskor ügyelni a prozódiára, ezekhez megfelelően igazítani a dallamíveket, stb., ez mind csupán szakmai kérdés lenne, ha nem tennénk hozzá saját személyiségünket is. De benne vagyunk, és magunk képességeihez alakítjuk a dalt. A vershez hozzátenni, sohasem elvenni belőle! Ez a legfontosabb szempont. Gyakran használunk diktafont, hogy megőrizzük a kezdeti próbálkozásokat; értékesek azok is, még ha a „végeredmény” teljesen másmilyen is lett az alkotás folyamán.
Milyen hangszereken játszotok?
Laci: Egy kisebb hangszermúzeumnak is beillő mennyiségű zeneeszközünk gyűlt össze a 20 esztendő alatt. Mi úgy vagyunk gyűjtők, hogy csak a működőképes hangszerek érdekelnek bennünket. Dalban gondolkodunk, hogy egy adott vers előadásához vajon melyik hangszerünk tud a legtöbbet hozzátenni. Én alapvetően húros, pengetős hangszereket szólaltatok meg – a gitárok többféle változatát, kobozt, mandolint, ukulelét, domrát, de ha szükségét érezzük, a lant, oud, saz, bağlama, dombra, cuatro, 5 és 6 húros banjo és tambura is megszólal a kezeimben. Ezenkívül különféle ritmushangszerek, kisebb-nagyobb ütőhangszerek várnak rám, főleg a dalok felvételénél, stúdiózáskor.
Bea: Nekem három fő hangszerterületem van: a gitár és még néhány pengetős hangszer (ukulule, domra, lant), a vonósok közül a hegedű, és a furulyák családja. Ez utóbbiból már több különböző karakterű darabot is begyűjtöttünk – csak a ráfordítható idő korlátozza, hogy mindegyiken napi rendszerességgel fejleszthessem a technikai tudásomat...
Mivel foglalkoztok munkás hétköznapjaitokon?
Bea: Könyvtárban dolgozom, közművelődési szakemberként.
Laci: Végzettségemet tekintve reklámgrafikus vagyok, egyéni vállalkozó.
Az idén augusztusban már húsz éve, hogy felvettétek ezt az igazán találó nevet, melyet Radnóti Majálisa ihletett – olvastam a honlapotokon. Készültök-e az évfordulóra valamiféle „csemegével”?
Laci: A 15. jubileumi koncertjeinken zenészbarátokkal ünnepeltünk: heten ültünk a színpadon. Nagyon jó érzés, ha a dalainkat dúsabb hangzással adhatjuk elő, a hagyományos, kétszemélyes Hangraforgót üdítően egészíti ki a nagy létszámú zenekar. Csak a stúdiólemezeinken tudjuk bemutatni, mennyi mindent tudunk beleálmodni a dalokba; a felvételeken mi ketten játszunk az összes hangszeren, de élőben marad a duó-hangzás. Visszatérve a kérdéshez, a szervezésre idén már elszaladt az idő, nem tudunk nagyszabású rendezvénnyel készülni, de talán egy csendesebb ünneplésre gondolhatunk. Bármikor koncertképesek vagyunk, majd egy estet kinevezünk 20. szülinapnak. Talán még torta is lesz... :)
Milyen ars poeticát fogalmaztatok meg magatoknak?
Laci: Az ars poetica általában rövid, tömör megfogalmazása a költő hitvallásának. Tudom, ma már csak a rövid ideig tartó, villanásszerű, gyors érdeklődés-felkeltésre van igény. Mi ilyen tömören nem tudjuk megfogalmazni a törekvéseinket. Sokat tettünk már eddig is az énekelt vers műfajáért; hét éven keresztül szerveztük az InternetVers Fesztiválokat, alkotótáborokat költőkkel-zenészekkel, gitárklubot, majd kilenc évadot is megért Hangraforgó Klubot működtettünk. Mindegyiket azzal a céllal, hogy segítsük a magyar költészetet, hogy dallammal társítva a vers több emberhez eljuthasson. És őriznünk kell, továbbadni a népdalokat, történelmi énekeinket, felhívni a figyelmet a talán kevésbé ismert költőkre is, s akikkel tehetjük, felvegyük a személyes kapcsolatot. Hiszünk abban, hogy az énekelt vers műfaja egykor majd tanítható és tanulható lesz, mert a személyes kifejezésmód mellett bizony vannak szakmai kritériumok is, amelyek elsajátítása segítheti a jó, és igényes dalos versek létrejöttét.
Terveitekről mit tudhatunk meg?
Laci: Van egy gyönyörű zenés mesejátékunk. A titokzatos aranyhegedű a címe. Tavaly megvolt az ősbemutatója, Gerjenben, a helyi gyerek- és felnőtt szereplőkkel állítottuk színre. A közösségteremtés csodálatos példájának lehettünk részesei, szeretnénk más településen is bemutatni. A Covid járványhelyzet a fellépéseink számát is alaposan meggyérítette, szinte újra kell építenünk a kapcsolatrendszerünket. Járjuk az országot, videó felvételeket teszünk közzé, érdekes helyszíneken énekelünk egy-egy dalt. No, és szeretnénk még sok szép költeményt megénekelni.
Tartalmas, szép művészi pálya a tietek. Tudom azt is, hogy szívügyetek a versek minél szélesebb körben való megismertetése. Dicséretesen sokat tettetek is már ennek érdekében. Hogy álltok az „utánpótlás neveléssel”?
Laci: Mindenki akkor tehet a legtöbbet a műfajért, ha a maga dolgát jól csinálja. Ezt a mondatot Dévényi Ádám mondta nekem 1989-ben. Ezt vallom én is. Fiatalok és nem fiatalok konkrétan nem keresnek meg bennünket, hogy kedves Mester, mit kell tudni a verséneklésről? A dalainkban benne vagyunk mi is. Ha valaki úgy érzi, hogy tetszik, amit csinálunk, és tőlünk veszi át, a mi dallamunkkal énekli az adott költeményt, akkor mi leszünk a „minta”. Hiszünk abban, hogy jól dönt az illető... (Egyébként, amikor gitárklubot vezettünk, gimnazista fiatalokkal beneveztünk különféle versenyekre, első díjakat is begyűjtöttünk. De hogy ők volnának az utánpótlás? Ez egyáltalán nem biztos.)
Bea: Szívesen készítenénk kottás füzeteket, vagy akár a verséneklésről az évek során megfogalmazódott tapasztalatainkból, gondolatainkból összeállított módszertani könyvecskét, ha remélhetjük, hogy lesz, aki forgassa.
Megköszönve ezt az igazán érdekes, tartalmas beszélgetést további sikereket kívánok. S bár jól tudom, hogy egy szülőnek minden gyermeke kedves, van-e azért a repertoárotokban olyan szerzemény, amely valami oknál fogva mégis a sor legelejére kerülhet?
Laci: Sok jó dalunk van – nem csak szerintünk. :) De ha választani kell, akkor Bea dala, az Eljöttél, így jó (Gál Sándor verse), ami a szívem közepébe talált. Ugyanilyen fontos számunkra a wittenbergi reformációs dalpályázat díjnyertes dala, a Limesen égő (Miklya Zsolt verse). Az én szerzeményeim közül Kányádi Sándor verse, a Két nyárfa a legsikeresebb. Ezzel egyetértek. Mindig nagyon szívesen pengetjük...
Bea: Van sok olyan dalunk is, amelyek csak stúdióváltozatban léteznek; szépen, dúsan hangszereltek, jól szólnak, de koncerten nem tudjuk előadni őket. Legyen megemlítve pár, számomra kedves ezek közül: Fecske Csaba Tündér, Weöres Sándor (Fülemüle, fülemüle...), vagy épp Képes Géza Pályakép című versekre komponált igazi Hangraforgó-dalok.
A zene pontosan odarepít, ahol lenni akarunk! Segítsük elő ezt a Laci által említett Gál Sándor versére készített Bea – dallal: Eljöttél, így jó.
Köszönöm, hogy velem voltatok ezen a kedden!
https://www.youtube.com/@hangraforgo
