Mások rólunk

   Nekünk nem szabad feledNI   >>>
   1956 emlékezete a megyei könyvtárban

 Csiszár Antal 
   Október 20-án, csütörtökön a megyei könyvtárban egy zenés irodalmi összeállításon 1956 emlékezete volt a téma, amelyen a Hangraforgó együttes és Maszlay István Jászai Mari-díjas színművész előadásában elevenedett meg énekelt és szavalt versek, valamint naplórészletek formájában az, amit Nekünk nem szabad feledNI.
   Két teljes hétre megrendült a kommunista pártállam, amikor egy kis nép felemelte a zászlót, és nemet mondott annak az önkényuralomnak, mely lábbal tiporta az emberi jogokat, méltóságukban mélyen megalázta az embereket, s ki akart irtani mindent, amely az egyetemes humanizmussal kapcsolatos – végleg el akarta téríteni népünket az európai „fősodortól”. Magyarország régóta nélkülözte a független létet, nagyhatalmak járszalagra fűzve éltünk, teljes kiszolgáltatottságban, nemzeti létünket azonban nem tudták megsemmisíteni.
   Szabadságharcok, forradalmak, rendi-függetlenségi törekvések nyomták rá bélyegüket a „viharos századokra”. Rákóczi, Kossuth zászlaja fenyegetést jelentett az „osztrák sasra”, melyet ha nem is sikerült legyőzni, a diadalmaskodók – megkésve bár, de – lazítottak az elnyomás gyeplőin. A XX. század ugyan meghozta függetlenségünket, de az önálló magyar állami létünket csupán egykori területünk egyharmadán élhettük. A második világháború – nagyhatalmi megfontolás alapján – egy olyan birodalom érdekszférájába taszított, ahol a hagyományos életvitelünktől eltérő politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális rendet építettek már hosszú évtizedek óta. A történelmi vágány kelet felé vezetett, nyugatra „tilosra állították a szemafort”.
   A magyarok reménykedtek egy „jobb kor” eljövetelében, de keservesen kellett csalódniuk. A népi demokrácia „fügefalevele” mögött egy hatalomra törő erő rejtőzött, mely teljes arc(ulat)át 1949-től mutatta meg. A fényes szellők nemzedéke az országépítő lelkesedéssel visszaélve a jövőbe vetett reményeitől megfosztva totális zsarnokság igájába hajtotta az országot, Rákosi, Gerő és társai, a szovjet bolsevizmus magyarországi szálláscsinálói korlátlan uralmat építettek ki, olyan elnyomó rendszert, ahol „mindenki szem a láncban”.
   A nyomor, a politikai jogfosztottság, a kiúttalanság robbantotta ki népünk dicsőséges forradalmát, majd szabadságharcát. Az események láncolatát a fotóriporterek, az írás elkötelezett művészei mindig is megörökítették. A korábbi elnyomó rezsimek is szembesülhettek az intellektuális ítéletekkel: gondoljunk A walesi bárdokra, Szondi két apródjára, V. Lászlóra, mely történelmi balladákban a megénekelt középkori történéseket saját korunkba helyezve, a szereplőket kicserélve kell értelmezni. A festők ábrázolta Siralomház, vagy Hunyadi László siratása szintén a zsarnokság elítélésének jegyében született, és például a filmművészet vászonra alkotott Szegénylegények is ebbe a sorba tartoznak. A nyílt ellenállások mellett ezek voltak a rejtettebb tiltakozás, elutasítás megnyilvánulásai.
   Az októberi két hét mondhatni világtörténelmi jelentőségű volt, Magyarország beverte a kommunizmus koporsójába az első szöget. Egyetemisták, tanulók, fiatal munkások harcoltak a barikádokon a világ egyik legerősebb hadseregének nyomasztó túlerejével szemben. A magánemberi nemzetközi szolidaritás, segítségnyújtás számos formája jelent meg, de a kegyetlen reálpolitikai számítások áldozataként keleti függésünk megmaradt, katonai segítség híján fiaink elvéreztek, s ha a hangsúlyok eltolódásával is, de a rendszer még több mint három évtizedig megmaradt.
   A forradalom kapcsán mind hősies helytállásra, mind politikai árulásra, köpönyegforgatásra láthattunk példát. A két hét eseményei a békés felvonulástól, rendszerellenes követelésektől, jelszavaktól, a tömeget békítő, majd vérforralóan uszító politikusi beszédektől a harcig terjedtek. A pesti utcákat lánckerekek taposták, Sztálin szobrát ledöntötték, majd következett a vér, megtorlás, akasztófák, börtön, egzisztenciális ellehetetlenítés – a Kádár-rezsim ezekkel a fegyverekkel lépett fel. Példa kellett, hogy rettegjen az ország, ez a szemlélet az uralom elleni lázadást akarta kiirtani egyszer s mindenkorra.
   Mind a forradalom, mind pedig a Kádár-korszak kitermelte a maga ötvenhatos irodalmát. Természetesen pályadíjul nem irodalmi elismerések, hanem börtönévek lettek osztályrészei a szerzőknek. Kiss Dénes verse, az „ötvenhatos Talpra magyar” (Velünk vagy ellenünk) egy év szabadságvesztést eredményezett, de rendszerellenes költeményeiért Buda Ferenc is megjárta Kádárék börtönét.
   A Hangraforgó együttes és Maszlay István Jászai Mari-díjas színművész fémjelezte ünnepi rendezvényt az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott 1956-os Emlékbizottság támogatta. A megyei könyvtár programja nagyszámú érdeklődőt vonzott. A helyszín dekorációja remekül teremtette meg a kellő hangulati atmoszférát, bevezetőként egyedülálló képsorok peregtek: 8 korabeli tudósítói felvétel idézte fel az eseményeket, ahol láttunk hömpölygő tömeget, lelkes szavalatokat, az utcákon felvonuló harci járműveket, barikádköveket, vállukon fegyvert viselő forradalmárokat, a határokon túlra menekülőket, kórházban ápolt sebesülteket.
   A műsor folyamán a forradalmi események nyomon kísérése irodalmi utazással párosult: Buda Ferenc, Kecskési Tollas Tibor, Ratkó József, Kiss Dénes, Tamási Lajos, Wass Albert és mások versei hangzottak el megzenésített formában. A költemények a forradalom melletti állásfoglalásra, színvallásra késztettek, felcsendült az elhagyott haza utáni honvágy, a november kettős üzenete: emlékezés az elesettekre (sajátos Halottak napja), de egyben fenyegető mementó is.
   A feledésre, a kollektív amnéziára való hatalmi törekvés szerencsére sikertelen maradt, az emléknyomok búvópatakként éltek tovább, hogy a hatalmon lévők politikai „elernyedésével” a felszínre törhessenek. Minden igyekezet 56 emlékének eltörlésére, hiteltelenítésére, erkölcsi megbélyegzésére kudarcra volt ítélve. Deák szavait vélem érvényre jutni, melyek a negyvennyolcas események bukása után hangzottak el: „Amit erőszak, önkény vesz el, jószerencse visszahozhatja, míg amiről a nemzet önként mond le, annak visszaszerzése kétséges”.
   A dicső történelmi eseményeknek mindig vannak megéneklői. Tamási Lajosnál a pesti utcák fiataljainak harcai elevenedtek meg, Márai Sándor Mennyből az angyal című költeménye a világ lelkiismeretéhez szól, mintegy tetemre hívásként szólalnak meg Nagy Gáspár verse az elkerülhetetlen számonkérésre hívja fel a figyelmet (a hatalom ekkor a verset megjelentető Új Forrást bezúzatta). A nyolcvanas években aztán a szellem kezdte feszegetni a palackot, s már csak néhány esztendő kellett, hogy elérkezzen 1989, a valódi annus mirabilis, a csodálatos év.
   F. Sipos Bea és Faggyas László, valamint meghívott vendégük, Maszlay István roppant színvonalas, remekül megkomponált műsorral rukkolt elő; az ilyen produkciók nemcsak emelik az ünnep fényét, hanem teljességgel visszaadják az ünnepi megemlékezések méltóságát, ráadásul üde színt is visznek bele. A rendezvény végén a főszereplők a közönség minden tagjának kitűzőket adtak át az 1956-os események 60. évfordulójának és a Hangraforgó együttes 1956 emlékezetének megörökítéséről.
   Az 1956-os események tisztán világítottak rá népünk szilárdságára, identitásához való töretlen ragaszkodására. Komoly tanulsággal járt az elmúlt időszak: végérvényesen nem lehet a népeket akaratuk ellenére kormányozni, hiszen 1956 nevezetes októberén is tapasztalhatták, hogy a néma csend egyszer véget ért, és „feltámadott a tenger, a népek tengere…”.


   (GYŐRI SZALON – 2016. október 24.)   




Írások, cikkek

    Meghittebb kapcsolatban a verssel
       EVANGÉLIKUS ÉLET, 2017. május

    Talpalatnyi haza Sydney-ben
       KISALFÖLD, 2017. január

    Nekünk nem szabad feledNI  
       GYŐRI SZALON, 2016. október

    Zenével a versek szolgálatában
       KISALFÖLD, 2016. szeptember

    A Hangraforgó
       GYŐRI SZALON, 2016. szeptember

    Magyar táj, magyar ecsettel
       GYŐRI SZALON, 2015. december

    Jó volna szólni szebben
       GYŐRI SZALON, 2015. november

    Magyar sors a sorsom
       GYŐRI SZALON, 2015. október

    Viadalhelyeken véressen, sebessen
       GYŐRI SZALON, 2015. június

    Oly korban éltem
       GYŐRI SZALON, 2015. május

    A hangraforgó zeng a fű között
       GYŐRI SZALON, 2015. április

    Most szép lenni katonának
       GYŐRI SZALON, 2015. március

    Te csak virág légy, drága csecsebecs...
       GYŐRI SZALON, 2015. február

    Hozzád kiáltunk, Uram!
       GYŐRI SZALON, 2015. január

    Oly korban éltem én
       GYŐRI SZALON, 2014. december

    Humor a költészetben, költészet a humorban
       GYŐRI SZALON, 2014. december

    A mindenséget vágyom versbe venni
       GYŐRI SZALON, 2014. november

    Oláhné Borzován Edit írása
       2014. április

    Az énekelt versek (fél)napja
       KISALFÖLD, 2011. április

    Ötszáz évnyi magyar költészet verseivel tisztelegnek
       GYŐRI KÖZÉLET, 2011. március

    Az énekelt vers nagy erő
       KISALFÖLD, 2011. január

    És a vers kiszabadul a fehér koporsóból
       GYŐRI KÖZÉLET, 2009. október

    Az ígéret betartatott
       MÉCSVILÁG, 2004. július