Mások rólunk

   A GYŐRI HANGRAFORGÓ EGYÜTTES KÉT HÓNAPIG AUSZTRÁLIÁBAN TURNÉZIK

   Talpalatnyi haza Sydney-ben   >>>

A főleg megzenésített verseket játszó Hangraforgó együttes Ausztráliában turnézik. Két hónapon keresztül az ottani magyar közösségeket szórakoztatják zenéjükkel.

 Kamocsai Rita 
   „Az utazás fő mozgatórugója a XVI. Ausztráliai Magyar Találkozó volt, amelynek ezúttal Sydney adott otthont. Erre hívtak meg minket is” – kezdi Sipos Bea, aki párjával, Faggyas Lászlóval alkotja a győri Hangraforgó együttest. A főleg megzenésített verseket előadó zenekar ausztrál útját több kinti magyar közösség is kihasználta, hogy meginvitálja őket kisebb-nagyobb társaságokba, alkalmakra zenélni, így az ott tartózkodásuk végül is egy kéthónapos körutazássá nőtte ki magát Sydney-n kívül Brisbane, Gold Coast, Perth és Melbourne érintésével.
   „A találkozón január elején több oldalunkról is bemutatkoztunk: régi irodalmunk énekes költészetén kívül a kortárs költőktől is énekeltünk, valamint a gyerekdalainkból mutattunk be egy válogatást a javarészt pedagógus közönségnek” – veszi át a szót Faggyas László, aki azt is elmondta, a körút nem jöhetett volna létre Szigeti Sugár Éva nélkül, akit a Hangraforgó által szervezett InternetVers Fesztiválon ismertek meg és Ausztráliában él. „Ő az énekelt versek elkötelezett híve, s feltett szándéka volt, hogy e kisebb, de fontos kultúraközvetítő műfajnak bemutatkozási lehetőséget teremtsen a mi személyünkben” – mondja Sydney-ből Faggyas László.
   A továbbiakban a Hangraforgó fellép családi rendezvényeken, istentiszteleteken, idősek otthonában, 1956-os társaság körében, erdélyi pikniken. „Sok dallal készültünk; a körúton előadjuk például Reményik Sándor, Radnóti Miklós verseit, de igény van az ötvenhatos dalainkra, a hitvalló énekeinkre és természetesen a gyerekműsorainkra is” – folytatja a zenész.
   Elmondásuk szerint Sipos Beáék egy darabka Magyarországra jöttek, a felhőkarcolók és a hullámzó óceán szomszédságában – olyan szeretettel fogadták őket. A következő napokban többet is fognak látni a kontinensből, hiszen hosszú, 800-1000 kilométeres autóutak várnak rájuk. „Itt, e napfényes tág horizont alatt talán türelmesebbnek, nyugodtabbnak és lezserebbnek tűnnek az emberek, érdekes a multikulturalitás, ami az egész várost, országot jellemzi” – meséli végül Sipos Bea.


(A kép alatti szöveg: A Hangraforgó együttes megkezdte kéthónapos turnéját Sydney-ben.)


   (KISALFÖLD, LXXII. évf., 11. sz., 7. oldal – 2017. január 13., péntek)   




Írások, cikkek

    Verses dalokkal a magyar kultúráért
       ORSZÁGÚT, 2023. november

    Hangraforgó 20
       GYŐRI SZALON, 2023. október

    Rendhagyó bemutató
       FACEBOOK – ART'HÚR IRODALMI KÁVÉHÁZ, 2023. június

    Üdítő zenék, lélekemelő pillanatok
       AZ ÉN VÁROSOM, GYŐR, 2022. november

    Lélekrezgető dallamok
       KISALFÖLD, 2018. szeptember

    A dalaink váljanak közkinccsé!
       GYŐR+ HETILAP, 2018. szeptember

    A hangraforgó zeng a fű között...
       KERESZTÉNY ÉLET, 2018. július

    1956 emlékezete – Nekünk nem szabad feledNI
       GYŐRI SZALON, 2017. október

    Költemény vagy dalszöveg – dalok és énekelt versek...
       MAGYAR ÉLET, 2017. szeptember

    Meghittebb kapcsolatban a verssel
       EVANGÉLIKUS ÉLET, 2017. május

    Talpalatnyi haza Sydney-ben  
       KISALFÖLD, 2017. január

    Nekünk nem szabad feledNI
       GYŐRI SZALON, 2016. október

    Zenével a versek szolgálatában
       KISALFÖLD, 2016. szeptember

    A Hangraforgó
       GYŐRI SZALON, 2016. szeptember

    Magyar táj, magyar ecsettel
       GYŐRI SZALON, 2015. december

    Jó volna szólni szebben
       GYŐRI SZALON, 2015. november

    Magyar sors a sorsom
       GYŐRI SZALON, 2015. október

    Viadalhelyeken véressen, sebessen
       GYŐRI SZALON, 2015. június

    Oly korban éltem
       GYŐRI SZALON, 2015. május

    A hangraforgó zeng a fű között
       GYŐRI SZALON, 2015. április

    Most szép lenni katonának
       GYŐRI SZALON, 2015. március

    Te csak virág légy, drága csecsebecs...
       GYŐRI SZALON, 2015. február

    Hozzád kiáltunk, Uram!
       GYŐRI SZALON, 2015. január

    Oly korban éltem én
       GYŐRI SZALON, 2014. december

    Humor a költészetben, költészet a humorban
       GYŐRI SZALON, 2014. december

    A mindenséget vágyom versbe venni
       GYŐRI SZALON, 2014. november

    A hangvilla két ága
       IRODALMI MÉCSES, 2014. június

    Az énekelt versek (fél)napja
       KISALFÖLD, 2011. április

    Ötszáz évnyi magyar költészet verseivel tisztelegnek
       GYŐRI KÖZÉLET, 2011. március

    Az énekelt vers nagy erő
       KISALFÖLD, 2011. január

    És a vers kiszabadul a fehér koporsóból
       GYŐRI KÖZÉLET, 2009. október

    Az ígéret betartatott
       MÉCSVILÁG, 2004. július