A hangraforgó zeng a fű között... >>>
Beszélgetés F. Sipos Beával és Faggyas Lászlóval
Simon Erika
A művészházaspár duója tizenöt éve választotta Radnóti Miklós Majális című versének első sorát életútjuk mottójaként. Radnóti tragédiája Győr közelében teljesedett be, melynek szorongató sejtelme az 1944 májusában írt költeményben már jelen van. A Hangraforgó együttes kettejük több évtizedes tanári, énekes pályájának kiteljesedését szimbolizálja, sok fesztivál-fellépéssel, önálló hanglemezzel.
– Gyermekkorotok zenei, irodalmi élményeit melyik táj, milyen környezet ihlette? Mi vezetett el benneteket a magyar történelem, irodalom múltjának és jelenének zenét, dalokat fakasztó élményéhez?
– Két irányból érkeztünk a Hangraforgóba – mind zenei, mind földrajzi értelemben. Egyrészt a szatmári-nyírségi táj, a kisvárosi környezet, másrészt Veszprém, Győr nyüzsgő városi élete határozta meg gyerekkorunkat; népmesék, történelmi regények, majd később hatni kezdtek a szülőföld irodalmi hagyományai is – Kölcsey, Móricz sűrű nyelvezete, és a kortársak: Ratkó József szellemisége, az általa létrehozott Hangsúly hangos irodalmi és művészeti folyóirat eszmeisége.
– Janus Pannoniustól a kortárs versekig ível dalaitok világa. Hogyan alakult ki ez a nagy repertoár?
– A repertoár fokozatosan alakul és bővül – jelen időben, hiszen nem lezárt életműről van szó –, miközben folyamatosan keressük a kortársak megéneklésre kívánkozó gondolatait. Ezzel párhuzamosan egyre távolabb is nyúlunk az időben, s Petőfi, Arany, majd Csokonai, s még korábbról Balassi, Janus Pannonius megzenésítésén túl a ránk maradt históriás énekeket, népénekeket is megénekeljük. Sokszor úgy tűnik – leszámítva persze az időhatárokat –, hogy gondolataiknál, verszenéiknél, versformáiknál fogva e jó magyar költők mintha csak egy asztaltársaság lennének: ők és mi, mai dalnokok, közös nyelvet beszélünk.
– Már egész ifjan is muzsikáltatok, külön-külön életútjaitok kezdetén. Hogyan találtatok egymásra?
– Kettőnket a dalostalálkozók hoztak össze két országrész távolából, és kiderült, hogy közös zenei világunkban jól ötvözhető hozott zenei útravalónk: a népzenei ihletésű, de klasszikus zenei alap a mai dalos, rockos ízzel. A versek világa olyannyira sokszínű, hogy hol egyik, hol másik műfaj érvényesül jobban – ahogy a vers kívánja.
– Járjátok az országot, falvakat, városokat. De muzsikátok eljutott távoli világrészekbe is. Melyek voltak a legemlékezetesebb utazások?
– Ahogy megvoltak a régi idők végvári katonái, úgy a mai kor „végvári” dalosai is léteznek: mi ilyen „végváriak” vagyunk – általában kisebb közösségeket, településeket keresünk fel a dalainkkal. A „nagy kaland” számunkra a tavalyi Ausztráliai utazás volt, ahol két hónapon át a magyar kisközösségeket jártuk; muzsikáltunk óvodában, iskolában, cserkésztáborban, idősek otthonában, katolikus misén, református istentiszteleten, ötvenhatosok közösségében.
Az egyik legemlékezetesebb pillanat volt, amikor a Huszárgyerek, huszárgyerek... sorait együtt énekelte velünk az öregotthon közössége, s úgy éreztük, eltűnik alóluk a tolószék, s eltűnnek a korlátok. A szemükben régi fények csillogtak, emelkedett lélekkel odaénekelték magukat a számukra már elérhetetlen messzeségbe került szülőhazába.
– Mit jelent számotokra mostani életetek színhelye, Győr: a család, a város múltja és mai mindennapi élete?
– Győr az otthonunk, családdal, munkahellyel kötődünk a városhoz, ahol egyre nagyobb ismertségre teszünk szert. A megyei könyvtár támogatja és segíti működésünket, intézményeiben szeptembertől már hetedik évadját indítjuk a Hangraforgó Klubnak.
– A mai költészet sok jelentős személyiségének lelki közelségében éltetek. Kányádi Sándor nemrég halt meg. Énekeltétek az ő verseit is, találkoztatok többször vele. Hogyan őrzitek a szívetekben?
– Sándor bácsival többször találkoztunk, vendége volt a fesztiválunknak, mindig szeretettel volt irántunk. Szinte nincs is koncert, hogy ne énekelnénk tőle: a Két nyárfa vagy a Fehéringes vers – gyerekeknek az Ács, Takács, Kovács, Szakács – elhangzik, amerre megfordulunk. Korunk szelíd szavú nagy költője volt, aki mondta, amit mondania kellett, végigjárta Magyarországot; örülünk, hogy ismerhettük, és lehetőségünk van tovább hordoznunk a verseit.
– Hogyan bővül az a költői világ, mely számotokra dalokat ihlető lehet?
– Van egy nagy előnyünk: szinte szobányi méretűvé nőtt a hangszereink mennyisége, melyek között sok különleges instrumentum is van. Ilyenek például a lantjaink, a mandolin, az oud, a saz, a baglama, de népzenei hangszereink (koboz, tambura, domra, balalajka) mellett a gitárok többféle változata, és rengeteg ütőhangszer egészíti ki koncertjeink állandó résztvevőit, a hegedűt, a furulyákat, ukuleléket. Ez a hangszerbőség lehetőséget ad számunkra, hogy adott korok verseit, népénekeit, históriás énekeit a legkorhűbb hangzással adhassuk elő. A repertoár mindig növekszik, attól függően, hogy milyen feladatok várnak ránk egy-egy újabb felkérés (ünnepi rendezvények, évfordulók, alkotótáborok, kötetbemutatók, óvodai előadás-sorozatok, klubrendezvényeink, stb.) során. Természetesen gyakran zenésítjük a szívünkhöz legközelebb álló költők verseit.
– Mit hoz 2018 második fele, milyen események várnak rátok?
– Nem tekinthetjük lezártnak eddigi dalkincsünket, sok feladat és énekelt vers vár ránk; terveink között szerepel a már meglévő dalokat tematikus lemezekre énekelni. Tizenöt éve muzsikálunk együtt, barátainkkal kiegészült koncerten adunk még az idén reprezentatív válogatást: ezek vagyunk, itt tartunk most.
