Mások rólunk

   1956 emlékezete – Nekünk nem szabad feledNI   >>>
   Hangraforgó verskoncert a győri könyvtárban

 Csiszár Antal 
   Október 26-án a győri könyvtár Központi Könyvtárának klubhelyiségében a Hangraforgó együttes verskoncerttel tisztelgett: 1956 emlékezete – Nekünk nem szabad feledNI című zenés irodalmi összeállításukban (versek, énekelt versek, naplórészletek) a korszak költészetéből és az utókor emlékező verseiből válogattak.
   Nagyszámú közönség gyűlt össze az alkalomra, hogy érdeklődéssel kövesse nyomon a Hangraforgó együttes, azaz F. Sipos Bea és Faggyas László ötvenhatos emlékműsorát. A megzenésített versek mellett képkockák illusztrálták a forradalmi napok eseményeit: száguldó teherautók, hömpölygő tömeg, szétlőtt épületek, sebesültek, halottak, könnyek, temető, gyász – mindez része volt azoknak a késő őszi napoknak. Az 1956-os forradalom és szabadságharc fényes lapja a magyar történelemnek, az első rések egyike, mely a monolitnak hitt szovjet rendszer falán keletkezett.
   A magyarok szabadságharca nemzetközi rokonszenv által övezett, ebben mindenképpen egyezik korábbi forradalmi, illetve független harci törekvéseink fogadtatásával. A külső segítség gyógyszer- és élelmiszer-szállítmányokban, vérkészítmények küldésében nyilvánult meg; külföldi riporterek hada lépte át az ideiglenesen nyitott határt, hogy első kézből tájékoztassa és helyes állásfoglalásra késztesse a nagyvilágot. Sajnos azonban (miként 1848-ban), ’56-ban sem kaptunk politikai támogatást, katonai segítséget az agresszor visszaverésére: a nagyhatalmi érdekek ezzel szemben álltak.
   A forradalmi napokban, a kora kádári években, majd évtizedekkel később is születtek olyan költemények, melyekből az előadók válogattak. Köztük akadtak olyanok is, ahol maga a költő hangja szólalt meg, művét tolmácsolva. A zsarnok félelmetes ellensége a nyelv, mely a nemzeti identitás egyik fő ismérve, ezért igyekeznek adminisztratív eszközökkel gúzsba kötni, háttérbe szorítani, ezzel együtt a nemzeti szövet szálait eltépni. Nem véletlenül vallja a költő, hogy a „dalnál nincs jobb forradalmár”. A költemények szájról szájra terjedhetnek, búvópatakként vannak jelen, a köteteket bezúzni, a szerzőket elpusztítani képes hatalom a versek szellemét nem tudja a palackba visszakényszeríteni. Kölcsey méltán írja, hogy „haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog”.
   A szó veszélyes fegyver, s van, aki fegyvertelen. „Ne hagyjátok a templomot s az iskolát” – figyelmeztet Reményik Sándor. Nyelvünket korábban a hosszú oszmán uralom sem tudta kiiktatni, vele nemzeti mivoltunkat eltörölni. Az esten Illyés Gyula, Buda Ferenc, Kiss Dénes, Kiss Tamás, Tollas Tibor, Faludy György, Sulyok Vince szólaltak meg egy-egy dal erejéig verseikkel, melynek során ismét érvényesült az előadók kitűnő énekhangja, dinamikussága, a költemények hangulatát hűen való érzékeltetőképessége, sokoldalú hangszertudása. Illyés Gyula költeménye egy hosszúra nyúlt alárendelő mondatban bontotta ki fokról fokra a zsarnokság természetét, rámutatva, hogy az önkény minden porcikádban, a gazdasági, társadalmi, kulturális élet valamennyi szegletében mételyként van jelen: rút lesz a szép, üröm az öröm, nem állja útját a hálószoba ajtaja, fala, mert lakóiban is jelen van, rabul eldeformálva formál gondolatot, eszmét, szerelmet, barátságot, ékként áll minden közé. Tamási Lajos Piros a vér a pesti utcán című költeménye gyilkos leleplezése a kommunisták mészárlásainak, egyben hitet tesz amellett, hogy a küzdelem nem volt hiábavaló. A pesti utcán kiontott vér felmosva is emlékként él tovább a nemzedékek láncolatában.
   A történelemben ismétlődő módon a szerzők börtönt kockáztattak, gyakran szenvedtek hatalomellenes írásaik miatt. Batsányi Jánost A franciaországi változásokra című költeményéért, Verseghy Ferencet A marsziliai énekért ítélték börtönre. Kiss Dénes, Buda Ferenc is a „tolla” miatt lett börtöncellák lakója (előbbi fogolytársa egy költeményét elszavaló egyetemi hallgató lett). Kiss Dénes verse mintegy állásfoglalásra késztető felhívás: „velünk vagy ellenünk”, amikor a nemzet sorsa a tét, nincs harmadik út. Buda Ferenc a tizenöt és húszéves halottakról írt versével vált vörös posztóvá a hatalom szemében, s ez vádirathoz, bírói meghurcoltatáshoz vezetett, melynek végső stációja a börtön mélye lett, osztozva hazai és nemzetközi művészelődeinek sorsában. Számára az önként feladás sem jelentett mentsvárat. Haynau kijelentése, hogy „nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat is”, újra a politikai hatalom módszere lett. Az ország mintegy „bebádogozott ablak” lett, a nép hermetikusan záródott el a nyugati eszmék, a nyugat világának életmódja előtt, csak vágyakban létezett az az egyetemes „világszabadság”-várás, melyről már Petőfi is álmodozott.
   A kiontott vér azonban nem volt hiábavaló. Minden függetlenségi harcunk bukása – ha vargabetűvel is – a rezsimet jobb belátásra késztette. 1956 után igyekeztek a forradalom emlékét kitörölni, ellenforradalommá retusálni, mártírjait a nép ellensége színében beállítani, ezzel saját hatalmi létjogosultságukat legitimálni. Sokan emigrációba vonultak, a világ számos szegletébe vetette őket a sors; a menni vagy maradni, menekülni vagy a mártíromságot vállalni lelkiismereti gyötrődést váltott ki, és mindez költeményekben is kifejeződött. Faludy György vallotta, hogy 56-ot mintegy magával vitte új hazájába, testben távol, de lélekben otthon van, Sulyok Vince Jaj! című versében írja: a harcok megharcolhatatlanok maradtak, akárha Petőfi Európa csendes, újra csendes című versét hallanánk.
   Azt, hogy az emlékek továbbéltek, nyugtalanította a hatalmat. Bombaként hathatott, hogy Nagy Gáspár verse (Öröknyár: elmúltam 9 éves) számon kéri a mártírok halálát és gyilkosaik megbüntetését. A folyóirat bezúzásával, szerkesztőgárda lecserélésével reagáló hatalom azonban már nem tudott kezdeményezőként fellépni, a költemény mintegy kezdete lett a hamarosan bekövetkező, változó időknek. Ma már új dalok zengnek, a „bebádogozott ablakokon” a bádog jelképes eltávolításával beözönlik a fény. S miként az ötvenhatos események kimenetele a kedvezőtlen nemzetközi koordináták eredője volt, úgy a kilencvenes évek átrajzolt Európája is így született – ezúttal kedvezőbb csillagállás alatt.
   A Hangraforgó együttes előadásának képi eszköztári háttere is a hangulatot erősítette: az asztalon égő gyertya nemcsak az emlékezés, de a remény fényét is közvetítette.


   (GYŐRI SZALON – 2017. október 30.)   




Írások, cikkek

    1956 emlékezete – Nekünk nem szabad feledNI  
       GYŐRI SZALON, 2017. október

    Költemény vagy dalszöveg – dalok és énekelt versek...
       MAGYAR ÉLET, 2017. szeptember

    Meghittebb kapcsolatban a verssel
       EVANGÉLIKUS ÉLET, 2017. május

    Talpalatnyi haza Sydney-ben
       KISALFÖLD, 2017. január

    Nekünk nem szabad feledNI
       GYŐRI SZALON, 2016. október

    Zenével a versek szolgálatában
       KISALFÖLD, 2016. szeptember

    A Hangraforgó
       GYŐRI SZALON, 2016. szeptember

    Magyar táj, magyar ecsettel
       GYŐRI SZALON, 2015. december

    Jó volna szólni szebben
       GYŐRI SZALON, 2015. november

    Magyar sors a sorsom
       GYŐRI SZALON, 2015. október

    Viadalhelyeken véressen, sebessen
       GYŐRI SZALON, 2015. június

    Oly korban éltem
       GYŐRI SZALON, 2015. május

    A hangraforgó zeng a fű között
       GYŐRI SZALON, 2015. április

    Most szép lenni katonának
       GYŐRI SZALON, 2015. március

    Te csak virág légy, drága csecsebecs...
       GYŐRI SZALON, 2015. február

    Hozzád kiáltunk, Uram!
       GYŐRI SZALON, 2015. január

    Oly korban éltem én
       GYŐRI SZALON, 2014. december

    Humor a költészetben, költészet a humorban
       GYŐRI SZALON, 2014. december

    A mindenséget vágyom versbe venni
       GYŐRI SZALON, 2014. november

    Oláhné Borzován Edit írása
       2014. április

    Az énekelt versek (fél)napja
       KISALFÖLD, 2011. április

    Ötszáz évnyi magyar költészet verseivel tisztelegnek
       GYŐRI KÖZÉLET, 2011. március

    Az énekelt vers nagy erő
       KISALFÖLD, 2011. január

    És a vers kiszabadul a fehér koporsóból
       GYŐRI KÖZÉLET, 2009. október

    Az ígéret betartatott
       MÉCSVILÁG, 2004. július